2012. február 5., vasárnap

Kantár

Összegyűlt egy rakat (eddig kilenc) egyperces Dánia és Norvégia párosával, amiket Kijának írtam vezeklésül az Északiak egymás közt cselekményéért. Ezt itt az első darab és szerintem a legbetegebb. xDD
 


– Gyite, gyiteee – kiáltozta Dánia artikulálatlanul üvöltve, és Norvégia nyakába egy gyeplőt akasztott, mert miért is ne, ez a szeretet kifejezésének egyik legmegfelelőbb módja, és norvég lakótársa különben is egy kiváló áldozat volt.

Norvégia eredetileg a reggeli életmentő kávéjáért csoszogott ki a konyhába, amikor ez a diliházból szabadult vadbarom becserkészte, elkapta és felugrott a hátára, majd megpróbált rajta lovagolni – sikertelenül. Olyan hirtelen történt az egész, hogy Norvégia elterült a padlón.

– Most miért nem leszel hűséges hátasommá? Hallottam valami ilyen varázslatról, hogy ha valakinek a nyakába kantárt akasztasz, akkor…

Norvégia nagy nehezen lerázta magáról a kantár, és félig meddig kimászott Dánia alól; az nem zavartatta magát, a derekába kapaszkodott és letapizta.

– Ahhoz, hogy valakit egy kantár nyakba dobásával a szolgáddá tegyél, előbb meg kell azt bűvölnöd, idióta… – kezdett a kioktatásába vészjóslóan Norvégia. Dánia szemében felcsillant a megvilágosodás fénye, melynek egy hangzatos óval adott hangot. Perverz vigyor terült szét az arcán, és összeborzolta Norvégia haját.

– Akár kantár nélkül is lovagolhatnánk, csak ahhoz előbb le kell vetkőzni… – suttogta a fülébe.

Norvégia nem emlékezett rá, mikor vágta utoljára ennyire gyomorszájon Dániát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése