Sellő

Mi történik, ha Norvégia esti mesét olvas... 

(Még három egyperces van hátra~)

 

Norvégia már sokszor megeskette magát, hogy nem fog elalvás előtt Andersent olvasni, de sosem állta meg. És mindig megvolt az eredménye.

A tengerparton állt és horgászott. Nem volt ez tőle szokatlan tevékenység, viszonylag gyakran kapcsolódott így ki; nagyon relaxáló volt egy-egy hosszú, fárasztó minisztériumban vagy éppen Dániánál eltöltött nap (hétvége) után. Amikor viszont már sokadszorra is csak kisebb, csalinak is gyenge halacskákat fogott ki, kezdett ideges lenni.

Hirtelen elkezdte valami erősen húzni a zsinór végét. Norvégiának nagyon kellett tartania a botot, nehogy kiugorjon a kezéből. A hal erős volt, és amint rákapott a horogra, menekülni próbált. Végül megküzdött vele, és magával elégedetten kezdte a zsákmányt húzni a part felé, és ahogy közeledett, feltűnt neki, mennyire nehéz, valamint a víz felszínén fel-felbukkanó emberi hát és szőke haj…

Norvégia horgának végére egy sellő akadt, és a férfi annyira meglepődött, hogy eleresztette a botot; a lény nemtetszését kifejezendőn meglegyintette az uszonyával őt, majd elúszott a horgászbottal együtt. Az arca Dániáé volt.

Furcsa szorítást érzett magán.

– Ha még közelebb akarsz jönni, csak szóljál…

Norvégia szemei felpattantak, ellökte magától az őt ölelgető Dániát, utána a másik oldalára fordult. Dánia hibájából álmodott mindig hülyeségeket, kell neki beleolvasnia a meséibe!