2016. szeptember 19., hétfő

Aki éjjel legény...

Hongkong meggyőzi Izlandot, hogy menjenek el egy szórakozóhelyre - Izland pedig nem túlzottan élvezi a helyzetet. 


Izland tervei között nem szerepet a kelet-ázsiai kiruccanás alkalmával a bulizás – azzal viszont nem számolt, hogy Hongkong jó házigazdaként már mindent eltervezett percre pontosan.

- Muszáj kieresztenem a gőzt – magyarázta a tükör előtt pózolva, ahogy a vámpírjelmezt ellenőrizte. Magasított sarkú fekete csizmát viselt, amivel majdnem leküzdötte magasságkülönbségüket.– Az öregember kikészít, elegem van abból, hogy tesz a megállapodásunkra. – Miután mindent rendben talált, kihúzott egy fiókot, és sminkkészletet pakolt a tükör melletti polcra. – Mire kész leszek, találd ki, mi leszel.

- Magam – fonta keresztbe a karját Izland. Egy napja érkezett, és még mindig meglehetősen nyűgös volt a hosszú úttól. – Nem kell ilyen nevetséges maskara.

- Imádom, ahogyan bókolsz.

Izland csak a szemét forgatta. Nem igazán tudta megérteni, miért csinál párja ekkora felhajtást egy európai pogány ünnep körül.

Figyelte, ahogy Leon hullafehérre mázolja az arcát, beesett szemeket varázsol, és csal az optikával, hogy ne tűnjön annyira keletinek – és ezzel gyakorlatilag mindent eltűntetett, ami annyira tetszett neki rajta.

- Ez nem te vagy – jegyezte meg.

- Ünneprontó vagy, Icey, ezt nem bocsátom meg. – Feltartott kezekkel, begörbített ujjakkal kezdett el közelíteni hozzá, akár egy ragadozó madár (a körmei feketére voltak lakkozva). Izland szkeptikusan szemlélte egészen addig, míg rá nem jött, hogy a nyakára pályázik, és nekihátrált a mosdókagylónak leverve a púdert és a szemhéjfestéket. Hongkong gonoszan vigyorgott, és a szemceruza után nyúlt. – Már tudom is, mit kapsz.

Sigurđur hunyt szemmel tűrt, és végül csak egy fogsornyomot kapott a nyaki ütőere fölé.

- Az ing tulajdonképpen csinos, de ezt a vénemberes pulcsit felejtsd el. – Megragadta az aljánál fogva, és kérdés nélkül leráncigálta volna róla, ha nem akad bele az egyik gombba a szál. Izland morgott az anyagba, és próbált megszabadulni tőle, Hongkong türelemre intette és kibogozta. Szomorúan nézett a ruhadarab után, ami a mosógépben végezte.

*

Ahogy a zenei ízlésük is különbözött, úgy a preferált szórakozóhelyeik is; Hongkong a tömegbe és a zajba vitte, amitől előjönni készült az emberfóbiája, gondolkozott is rajta, hogy kibújik a program alól valami mondvacsinált ürüggyel. Aztán arra jutott, hogy azzal csak még jobban elrontaná a kedvét, amúgy is olyan lehangolt mostanság, nem tenne jót a kapcsolatuknak, ha még ő is megbántaná. Így csak összepréselte az ajkait, és próbált nem tudomást venni a tömegben hozzápréselődő idegen testekről, míg eljutottak a pénztártól a ruhatárig.

- Csak lazulj el, ez lesz az év bulija – csicseregte Hongkong, ahogy a bárpulthoz húzta és rendelt maguknak valami ütőset. Izland nem igazán bízott a másik fiú alkoholtűrő képességében, és aggodalmasan figyelte, ahogy magába dönti az italt, majd bármilyen figyelmeztetés vagy hívás nélkül a táncolók közé veti magát. Sigurđurd kedvetlenül figyelte a pultnak támaszkodva, mint rángatózik a legújabb partizenékre, amik neki sértették a fülét, és inkább fejfájást hoztak neki, mint mámort. Egy idegen cigarettával kínálta meg, csak azért is elfogadta, hátha Leon végre észbe kap, figyel rá egy kicsit, még ha ez abban nyilvánul meg, hogy leszedi a fejét, amiért ilyen tüdővel rágyújt. Semmi reakció – akár a klubbot is felgyújthatta volna, azt is csak egy újabb fényeffektusként realizálná.

Akkor viszont megelégelte a műsort, amikor a többi csinos keleti megkörnyékezte párját. Vészt ígérő arccal tört utat magának hozzá, félrelökdöste a kéretlen udvarlókat, és megragadta a karjánál fogva. Hongkong partilázasan vigyorgott rá.

- Azt hittem, már sosem jössz ide – kiabálta a fülébe; a túlontúl hangos zenében máshogy nem is lehetett kommunikálni, Izland így is alig értette az idegen nyelvet.

- Haza akarok menni.

- Ne csináld már – nyafogta. – Még csak most indul az élet!

- És te már ismeretlenekkel flörtölsz, marha jól esik, mondhatom.

- Mert a pasim morc és nem foglalkozik velem. – Végre abbahagyta a ritmusos vonaglást, csak hogy vádlón bökdösse Izland mellkasát. – Szóval táncolunk?

- Inkább kijózanodnod kéne… - morogta Sigurđur, de ebből persze nem lehetett semmit se hallani. A másik ezt igennek vette, és a nyaka köré fűzte a karjait, mire az udvarlók többsége odébb állt. Izland életében először úgy érezte, sikerült komolyan vehető figurát előadnia.

Táncolt, ahogy tudott; ez nagyjából abból állt, hogy követte Leon mozgását, dülöngélt vele, és elkapta, ha el akart esni. Egy fokkal jobban érezte már magát annál, mint amikor a pult mellől nézte, ahogy Hongkong másokkal enyeleg. Azt viszont még egy meleg szórakozóhelyen sem tartotta jó ötletnek, hogy komolyabban egymásba gabalyodjanak, ez mégiscsak intim dolog, amit illenék a hálószobában tartani. Nem akart úgy járni, mint a szomszéd páros, akik éppen közösülést imitáltak.  Amikor nagyon mászni kezdett rá, megelégelte a dolgot és kicsit megszorította a karját, hátha észhez tér, és a fülébe kiabált.

- Fáradt vagyok, menni akarok.

Hongkongnak nem tetszett az ötlet, de nem volt mit tenni, itt egyedül maradni azért még ő sem akart.

*

Másnap reggel Leon már kevésbé volt élénk.

- Aki éjjel legény, nappal is legyék az! – duruzsolta a fülébe, mire csak a fejére húzta a takarót. Izland kárörvendően kinevette, és nem vallotta volna be, hogy rajta is nyomot hagyott az éjszaka. Enyhe elégtételt érzett viszont, hogy párja sokkal másnaposabb, mint kellene, legalább nem fog egy darabig pattogni, hogy menjenek bulizni. Felkelt volna, hogy összeüssön valami reggelit, de Hongkong nem engedte.

- Maradsz.

Izland sóhajtott. – Ha elengedsz, lehet, hogy kapsz kávét.

- Csak lehet?

- Még meg kell fontolnom, mennyire viselkedtél jól.


Barátja sértett szusszanással bújt vissza a takaró alá, mire ő csak mosolygott rajta, és koffein után nézett. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése