Idegenek történetei

A fic onnan indult, hogy a DVD kiadáson Vityának sok a könyve. Aztán valami egészen más lett a ficből, mivel a fiúk úgy döntöttek, egymásra másznak. 

Szóval korhatáros, japp. 

Volt valami, ami azonnal feltűnt Yuurinak, ahogy belépett Viktor lakásába: rengeteg polcos szekrénye volt, amin számtalan könyv sorakozott. Azt már Hasetsuban is észrevette, mennyire szeret olvasni, egy polcnyi könyvvel érkezett, és három polcnyival távozott, de arra mégsem volt felkészülve, hogy a lakása egy könyvtár.

Ő bezzeg legfeljebb öt kötetet hozott.

Viktor követte a pillantását, és melegen elmosolyodott. – Szabaddá tettem neked egy polcot.

- Nem lett volna szükséges, nekem nincs olyan sok.

- Nem szereted őket? – Próbálta leplezni, de érződött a hangján a csalódottság.

- De, csak mindig inkább könyvtárból vettem ki őket – vonta meg a vállát. – Amiket Detroitban vettem, azokat eladtam, mielőtt hazaköltöztem volna.

- Eladtad? – kerekedett el a szeme. – Hogy vagy képes megválni a könyveidtől?

- Muszáj volt, nagyon drága lett volna postázni. Ha szükségem lenne rájuk, olcsóbb újra megvenni…

Viktor elégedetlenül szusszantott. – De nem is kötődsz hozzájuk érzelmileg?

- Nem nagyon? – felelte bizonytalanul, és Viktor arcát nézve érezte, hogy érzékeny témára tapintott. Már akkor is nyilvánvaló volt, mennyire ragaszkodik orosz kedvese a dolgaihoz, amikor Japánba költözött, és hozta a fél lakását is. Pillantása gyorsan körbejárt a szobában új téma után kutatva, de mindenhol könyvek-könyvek-könyvek, mégis mit fog csinálni, ha Viktor szépirodalomról akar vele beszélgetni? Egy éjszaka alatt nem fogja elolvasni a Dosztojevszkij-összest, nem is beszélve arról, hogy azt se tudja, milyen történeteket szeret.

Viktor átkarolta a vállát, és hosszú puszit nyomott az arcára, amibe belepirult. – Felejtsd el. Szeretném, ha otthon éreznéd magad. Ki akarsz pakolni, vagy inkább lepihensz?

Yuuri a jól megpakolt bőröndre pillantott; jobb lenne túlesni rajta, más részről viszont kezdett elmúlni a reptéren ivott kávé hatása, és hiába volt Szentpéterváron még csak délután, a teste szerint már jócskán éjszaka volt, ráadásul a hosszú repülés is nagyon kifárasztotta. Megpróbálta elnyomni az ásítását, mire Viktor kuncogva a hálószobába terelte, alsónadrágra vetkőztette, és ágyba bújtatta. Yuuri felé nyújtotta a karját, hogy bújjon össze vele legalább addig, míg elalszik (szörnyű volt az a pár hét, amikor alig tudtak egymás közelében lenni, fogalma sem volt, hogy bírják más párok a távkapcsolatot), de Viktor helyett a lelkesen lihegő Makkachin ugrott a karjaiba. Yuurit szinte azonnal elnyomta az álom, amikor a meleg test elnyúlt rajta, és már nem hallotta, amint Viktor nevetősen leszidja a kutyát, amiért kitúrta a jogos helyéről.

*

Már teljesen sötét volt, amikor felébredt, és párja a hátához bújva szuszogott mellette. Yuuri engedte magát pár percre elmerülni a meleg ölelésben, hogy végre a megfelelő helyen van, és ahogy kinyújtóztatta a lábait, Makkachinba ütközött. A kutya kedveskedve végignyalt a bokáján.

Rájött, miért ébredt fel hajnalok hajnalán: kialudta magát. És kényelmetlen érzés tört rá, mert egy kontinenssel arrébb zuhanyozott utoljára.

Óvatosan kibogozta magát Viktor karjaiból, és a sötétben tapogatózva, időről időre ismeretlen tereptárgyakba ütközve a fürdőszoba keresésére indult. Remélte, hogy nem lök fel közben egyetlen egy könyvtornyot sem; volt pár felhalmozva, talán arra vártak, hogy Viktor valami rendszer szerint új helyet kerítsen nekik.

Csak a meleg vízsugár alatt jutott eszébe, hogy elfelejtett törülközőt hozni. Jó benyomást fog kelteni, ha eláztat mindent visszafelé… Talán van valamelyik fürdőszobai szekrényben, de hiába mondta azt Viktort, hogy ez már az ő otthona is, nyugodtan benézhet mindenhova, nem akart rögtön turkálni.

Halkan kopogtatás az ajtón, és Viktor bizonytalan, álomtól kásás hangját hallotta.

- Yuuri…?

- Itt vagyok – mondta halkan, mintha lenne még valaki rajtuk kívül a lakásban, akit felriaszthatna a motoszkálásával.

- Hála az égnek, azt hittem, megint csak álmodtalak… Bejöhetek?

Megkapva az engedélyét besurrant, és az egyik felső szekrényből tiszta törölközőt szedett ki. – Eszembe juthatott volna, hogy amint felébredsz, zuhanyozni akarsz. – Érződött a hangján, hogy szívesebben maradt volna még ágyban; a szavak az ajkáról még szlávosabb akcentussal gördültek le, mint máskor, a hangja mély és karcos volt, és Yuurinak nagyon kellett figyelnie, hogy értse, mit mond. – Szükséged van még valamire?

- Rád – vallotta be pirulva, és Viktor az álmossága ellenére lelkesen préselődött be mellé a szűk zuhanyzókabinba. Yuuri pillantása a másik sarokban terpeszkedő hatalmas kádra esett, de elvetette az ötletet. Lesz még elég lehetőségük kipróbálni.

Viktor most nem volt használható segítség tisztálkodás közben, csak csüngött rajta, és a hátát simogatva puszilgatta az arcát: az orrát, a szemeit, a fülét, és csiklandós és izgató volt a lehelete a bőrén. Mindkettőjüknek szüksége volt erre a fajta intimitásra a hosszú távollét után, talán másra is, mert az orosz keze a derekáról a csípőjére csúszott, majd belemarkolt a fenekébe. Yuuri felnyögött, szájon csókolta, és még jobban összepréselte a testüket szuggesztíven mozgatva a csípőjét.

- Yuuri – búgta, és gyengéden a fogai közé csípte a bőrt a nyakán. – Kicsim…

Yuuri lefogta a karjait. – Ne itt.

Viktor szabályosan nyöszörgött. – De te kezdted.

Yuuri csak somolygott, ahogy kibotladoztak a fülkéből. Viktor kapkodva szárogatta magukat, és áldotta az eszét, hogy kikészítette a törülközőket.

Csalódottan sóhajtott, mert Yuuri eltolta a fejét, amikor ott helyben akarta kielégíteni.

- Yuuuri… - nyafogta, de a fiú csak halkan nevetett, ahogy felhúzta a kilépőről, és maga után vonszolta a hálószobába. Makkachin sértetten felvonyított, amikor elfeledkezve arról, hogy ott van átbuktak rajta, majd a sarokba vonult egy ottfelejtett ruhára kuporodni. Viktor háttal az ágyba zuhant, míg Yuuri fölé mászott, és újra összedörgölte a csípőjüket. Viktor hátra vetette a fejét, ahogy felnyögött. – Yuuri… - A kezei rászorítottak az izmos combokra. – Álmos vagyok, ne húzd az agyam.

- Css – tette a mutatóujját az ajkára. – Nem kell semmit se csinálnod, majd lovagolok.

Viktor válaszul elvigyorodott, és végignyalt az ujján.

- Hol van a…?

- Éjjeliszekrény felső fiók, felőlem – hadarta gondolkodás nélkül, és nagyon örült, hogy nem felejtette el felírni múltkor a bevásárló listára az óvszert meg a síkosítót. Elkapta Yuuri csípőjét, amikor áthajolt felette, hogy megkeresse őket, és a mellkasát csókolgatta, mire a fiú majdnem elvesztette az egyensúlyát.

- Nem segítesz – pirított rá kuncogva, amikor végre megtalálta a keresett dolgokat. Viktor ki akarta venni a kezéből az óvszert, de finoman rácsapott a kezére. – Azt hittem fáradt vagy.

A kezei végül Yuuri térdein állapodtak meg, finoman cirógatta a hüvelykujjával a bőrét, míg engedte, hogy párja teljesen átvegye az irányítást az események fölött.

Viktor hiába akart ébren maradni, és még egy kicsit összebújni Yuurival, kielégülés után szinte rögtön elnyomta az álom. Reggel, amikor felébredt, szinte azt várta, hogy csak álmodta Yuurit, túl sokszor történt már meg, hogy a valóságban ezer meg ezer kilométerre volt tőle, elérhetetlenül. Most viszont végre vele volt, nyugodtan és valóságosan szuszogott a karjaiban, és Viktor elégedetten szorította az arcát az álla alá.

A lakás végre nem volt üres, és már nem érezte annyira szükségét annak, hogy idegen emberek történeteivel töltse meg.